Állatkertek Éjszakája

Idén 2017.08.25-én került megrendezésre a VI. Állatkertek Éjszakája, amelyen nem csak Budapesten, hanem országszerte több városban is részt lehetett venni. Minden állatotthon különféle változatos programokat kínált az érdeklődőknek, és mivel budapestiek vagyunk, mi a helyi állatkertet néztük ki magunknak. Igen korán, már 08.10-én megvásároltam a Páromnak és magamnak a jegyeket, nehogy elfogyjanak, mielőtt eljutnék a pénztárig. Mint kiderült, teljesen feleslegesen aggódtam ezen, hisz nem volt limitálva a jegyek darabszáma. És igazából itt kezdődött a probléma...

A várva-várt napon 19:00-kor volt kapunyitás. Már a kerületbe érve érzékeltük, hogy bizony sokan leszünk, mert egy talpalattnyi hely nem maradt az autónknak. Rengeteg körözés és araszolgatás után, nagy nehezen helyhez jutottunk. Fellélegeztünk, hogy a nehezén már túl vagyunk. Minden örömöm igen gyorsan elpárolgott, amikor megláttam az Állatkerti körút járdáin hömpölygő tömeget. Az volt a szerencsénk, hogy már előre megvettem a jegyeket, így viszonylag egyszerűen, pár perc várakozás után bejutottunk. A mai napig agyalok rajta, hogy vajon a többiek, akik a helyszínen váltották meg a belépőiket, meddig állhattak sorba?!

Az állatkert területére érve egy szórólapokat osztogató lány azonnal a kezünkbe nyomott egy programfüzetet, aminek hihetetlenül megörültem, ugyanis már a kocsiban ültünk, amikor tudatosult bennem, hogy elfelejtettem otthon kinyomtatni. Gyorsan átfutottam, hogy melyik kiszemelt program mikor kezdődik, majd megcéloztuk a Lepkeházat. Korábban sokszor voltunk már az állatkert ezen pontján, ugyanis az egyik kedvencem, de még soha ennyi embert nem láttam a bejárata előtt állni. Centinként lépegetve bejutottunk ugyan, de olyan sokan voltak és annyira nem volt bent levegő, hogy a 19:30-ra meghirdetett "Éjszakai pillangók" programot képtelenek voltunk kivárni. Nagyon elkeseredtem, hiszen a várva-várt "csoda" nem jött el és ez nem a lepkék, hanem a profitorientált programszervezés bűne. Bár láttam pár gyönyörű pillangót, egy még a fejemre is rászállt, de a lelkesedésem gyors zuhanásba kezdett. Minderre rátett egy lapáttal az is, hogy sebtiben 5 telefont nyomtak a mellettem álló idegenek a képembe csak azért, mert a hajamon pihenő lepkét feltétlenül meg akarták örökíteni...

a kép illusztráció

Eztán kicsit csalódottan, céltalanul kezdtünk bolyongani, kifejezetten kerülve a frekventált helyszíneket. Odakeveredtünk a nagytestű papagájok hatalmas ketrecei környékére, ahol némi béke és nyugalom honolt. Az est fénypontja nálam ekkor jött el: az egyik madár igen barátságosan közeledett hozzánk, majd szinte rásimult belülről a ketrecre, hogy jelezze, jól esne neki egy kis tollvakargatás, amit persze meg is kapott. :)

Nagyjából kétszer jártuk körbe az állatkertet, közben ránk sötétedett. Azt gondoltam, talán most majd kevesebben lesznek és a családok lassan hazaviszik a gyerekeket pihenni. Nem így lett, sőt: egyre többen és többen lettünk. Ekkor már sejtettem, hogy terveinkkel ellentétben nem fogunk zárásig (éjfélig) maradni, egyszerűen értelmetlen lett volna.

Már a kapunyitás után, a Lepkekertbe menet láttam, hogy a Japán kertben jégszobrok állnak, így kicsit később visszatértünk oda, hogy tüzetesebben szemügyre vehessük az alkotásokat. Na jó, igazából csak egyet, mert a másik letakarva állt a pódiumon (gondolom vagy azért, mert már felismerhetetlenre olvadt, vagy azért, mert még nem volt kifaragva). Így erről az egy szem műről tudtam fotót készíteni:

Az egész rendezvény általam leginkább várt momentuma a "Randevú a cukormókussal" nevű volt. Megkerestük a kiírt időpontban az Ausztrálházat. Már 21:30 volt, mégis özönlöttek az emberek minden irányból. Megérdeklődtük, hogy hova fogják hozni a cukormókust. Nagyjából 10 percet vártunk rá, amikor megjelent vele a gondozója. Az épületen belül, kb. 15 négyzetméteren tolongtunk vagy hetvenen. Úgy éreztem magam, mint hal a konzervdobozban, ráadásul piszkosul meleg volt. Másfél méterre voltam a kisállattól, mégis alig láttam belőle valamit. Szerettem volna megérinteni, de egész egyszerűen esélytelen volt. Azt gondoltam,  hogy aki már látta az áhított állatkát testközelből és meg is simogathatta, az szépen lassan átadja a lehetőséget másnak, de ismételten csalódnom kellett az emberekben. 2-3 perc "beszorult" állapot után odasúgtam Attilának, hogy menjünk, nincs értelme tovább várni.

a kép illusztráció

Ekkor már nagyon le voltam lombozódva, nem is kívántam egyéb programot megnézni, hogy ott tolongjak mások gyűrűjében, miközben hatan rám taposnak, ketten pedig belém könyökölnek. A további "csak úgy" bolyongás is értelmetlenné vált a koromsötétben, hiszen az állatokból semmit sem láttunk. Ugyan lehetett vinni zseblámpát, de külön felhívásban kérték a közönséget, hogy ne világítsanak az állatok szemébe.

Nekünk ezen a ponton véget ért az Állatkertek Éjszakája, pedig annyi izgalmas program érdekelt volna még minket: Óriásvidra etetés, Óriáskígyó simogatás, Madarat tolláról..., Fóka show, TapiZoo, Kezes állatok, stb.

Rettenetesen csalódott vagyok, és úgy érzem, kirabolt az állatkert. Összesen 7.000 Ft-ot adtam ki 2 felnőtt jegyért, és semmit nem kaptam érte cserébe. Élvezhetetlen volt az egész, köszönhetően annak, hogy elképesztően nagy tömeget engedtek be. Tulajdonképpen bárkit, aki kipengette a belépő díját. Az egész rendezvénnyel szerintem csak az állatkert járt jól, nyilván hatalmas bevételre tett szert az este folyamán. Meglehet, hogy a kombinált jegy jobban megérte volna, aminek 4.000 Ft volt darabja (az állatkerten kívül be lehetett menni vele a hétvége folyamán a Budakeszi Vadasparkba és a Tropicarium-ba is), de a pénteki tömeget látva ezt erősen kétlem.

Summa summarum: mi biztosan nem veszünk részt többet ezen az éves eseményen, inkább megyünk egy normál napon, amikor kevesebben vannak. Simogatni ugyan akkor sem tudjuk az állatokat, de legalább láthatjuk őket.